Azt mondják, a kritika építő jellegű. Bizonyos műfajokban elhangzik a „rossz kritika nincs” megjegyzés is. Az én véleményem szerint a kritika nagyon veszélyes lehet, ha azt nem tudjuk kellően értelmezni, értékelni. Ehhez mindenképp tisztában kell lennünk saját magunk és a kritikát adó személy személyiségtípusával. Ha ez megvan, akkor önértékelésünk nem sérülhet, viszont, mint a jó pap, holtig tanulhatunk.

Már gyerekkoromban is nagyon furcsán viszonyultam a kritikákhoz. Nem is igazán tudtam megfejteni, miért van az, hogy egyszer örülök neki, másszor inkább feldühít, amikor negatív véleményeket hallok magamról, a munkámról. Aztán a személyiségtípusok ismerete segített értelmezni ki, miért és hogyan fogadja, osztja a pozitív, illetve negatív megjegyzéseket.

Azt is megtanultam, hogy a kritikák egyfajta álarcok. Mögéjük kell látni, ha az ember a valódi véleményre kíváncsi, és abból építkezni szeretne. Mert hát a visszajelzésre mindig szükségünk van, az elfogulatlan visszajelzésre meg no pláne. Így aztán mindig is törekedtem arra, hogy ne lehessenek körülöttem olyanok, akik nem képesek a nyers kinyilatkozásra.

cocks_1Sokszor kérdezik is, hogyan lehetnek ilyen hosszú távú üzleti partnerkapcsolataim. Mit tud adni egy mentor a mentoráltnak akár tíz év eltelte után is, de akár csak a hatodik, hetedik évben? Hát, egy valamit biztosan, amit nagyon nehéz mástól megkapni: az őszinte kritikát, amilyet kizárólag építő jelleggel, mindenféle egyéb szándék nélkül mond az ember. Ezek a típusú kritikák – akár negatívak, akár pozitívak – sajnos még a családi köteléken belül sem úgy hangoznak el, hogy a fejlődés biztosítva legyen általuk.

Nekem is tanulságos volt rájönnöm arra, hogy a kritikához való viszonyom egyáltalán nem különleges, az nagyon jól és sablonosan követi a professzionalista típus témához való hozzáállását. Kritikát csak és kizárólag attól fogadok el, akit az adott témában elismerek, megfelelő szintűnek tartok. Ilyenkor sokat gondolkodom, megpróbálom azonnal beépíteni a néha meglepő gondolatokat az életembe. Aztán van a másik véglet, amikor az általam finoman fogalmazva is el nem ismert emberek jönnek kritikai megjegyzésekkel. Na, ezeknél ma már nem csak elfordítom a fejemet, hanem élesen reagálok is. De nem magam miatt. A vég nélkül, önös érdekből jogtalan kritikákat kinyilatkoztató emberekkel úgy vagyok, hogy ha rám nincsenek is hatással, az a felelősségem, hogy elmenjen a kedvük mások jóindulatú természetét kihasználva elbizonytalanítani őket önmagukban.

A személyiségtípus oltárán

Sokszor hangzik el tőlem is a mondat, „de hát tudod, hogy nem tehet róla, a személyiségtípusa ezt diktálja”. Ezzel próbálom csitítani sokszor környezetemet akár privát, akár üzleti területen. Az esetek többségében valóban azt gondolom, hogy elnézőnek kell lennünk kollégákkal, családtagokkal, de persze mindennek van határa. Érdekes, mert meg is kapom egy-egy projekt alkalmával, hogy „nem számítottak arra, hogy ennyire emberközpontú vagyok”, de ez, gondolom, inkább zord kinézetemnek szól, ahhoz mérten meglepetés az engedékenységem.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az esélyt szinte mindenkinek meg kell adni. Azért használom a „szinte” kifejezést, mert esély csak annak jár, aki „önhibáján kívül” van olyan pozícióban, amely nem neki való, vesz fel jelentősen magasabb fizetést, mint amennyi jár neki – hadd ne soroljam. Amikor ezek már tudatosan, ráadásul mások rovására mennek egy cégen belül, akkor az igazi énem érvényesül: feladat, tények, számok, logika.

A kritika is érdekes terület ebből a nézetből, hiszen nyilván a negatív vagy épp pozitív megjegyzéseket személyiségünk, épp aktuális személyiségállapotunk vezérli, és ezt el is kell fogadnunk. Mindaddig, amíg azzal át nem lépünk egy bizonyos határt. Ebben persze érdekesen viselkednek a különböző személyiségtípusok, és meglepő, hogy pont a legemocionálisabb és leginkább emberséges típussal van e téren a legtöbb gond az üzleti életben.

Kritika és személyiségtípus

cock_decemberAz uralkodó típus felindultan szúr. Az esetek többségében tökéletesen célba is talál. Ez azt jelenti, hogy nem mond valótlan kritikát, megjegyzéseit eltárolja, és a kellő pillanatban ráönti a célszemélyre. Ennek általában nincs jó vége, mert ezt a hozzáállást maximum egy másik uralkodó képes elviselni. Persze rövid távon visszavonulót fúj az emberközpontú vagy épp az önmegvalósító, de hosszú távon nem érzik komfortosan magukat.

Az önmegvalósító típus kritikája olyan, mint önmaga. Állandóan változó, egyik nap pozitív, másik nap ugyanaz az ember negatív. Még nagyobb az amplitúdó, mint a döntési mechanizmusában. Éppen ezért az önmegvalósítótól kapott kritikát érdemes eltenni egy napig, aztán másnap visszatérni rá, és leellenőrizni, hogy valóban úgy gondolta-e, illetve egyáltalán emlékszik-e még erre a kritikára az alkotója. Nem kell meglepődni, ha nagy, kerek szemekkel néz majd…

Az emberközpontú kritikák a legveszélyesebbek. Eleve e típus nem jeleskedik a tényszerű, logikus megállapításokban, hiszen az érzelmei irányítják vagy épp egy uralkodó típusú embert követnek. Az üzleti életben ráadásul ez a típus előszeretettel húz uralkodó álarcot, amellyel a nem átgondolt, és az esetek többségében tényekkel egyáltalán nem alátámasztott kritikát ki is adja magából. Amiben az a további veszély, hogy ezt ők abban a pillanatban komolyan is gondolják. Abban is eltér e típus a többi személyiségtípustól, hogy a kritikát nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek személyesen megfogalmazni, hiszen az konfliktushelyzet, amelyet ők ugye igyekeznek kerülni. Így aztán esélyt sem adnak arra, hogy tényekkel cáfolják meg éppen aktuális érzéseiket.

A professzionalista típus kemény a kritikák terén. Ha saját szakmai területéről van szó, akkor nem tűr ellentmondást. Nyíltan lép fel és ha szakmai párbeszédre lel, akkor azt imádja, hiszen végre lehet tanulni. Nem meglepő, hogy kritika terén előszeretettel keresik saját személyiségtípusuk társaságát, hiszen az biztos, hogy egy professzionalista vagy tények alapján nyilatkozik, vagy meg sem szólal. Persze, pont ez a kemény fellépés teszi egy idő után lehetetlenné azt is, hogy egy igazi professzionalista ember jó szívvel megmaradjon a cégben. Nyilván ez a professzionalizmus szintjétől is függ, de mindenképpen nehezen kezelhető emberek.

Önkritika

Nekem is volt mentorom, aki arra tanított zöldfülű igazgató koromban, hogy meg kell tanulnom, hogy saját magamról minden negatívumot elmondjak. Minden olyan megjegyzést meg kell tennem magamra, amelyet bárki, bármilyen körülmények között rám önthet, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor objektíven tudjak az álarc mögé nézni.

Nagyon jó kis gyakorlatok vannak egyébként erre, hogyan mondja ki az ember, amit szeretne inkább elhallgatni. Aztán amikor a 3B jelenlegi csapat elemző emberével, pszichológusával megismerkedtem, és ő egy A4 oldalon leírta nekem egy rövid teszt és egy fél órás beszélgetés eredményeként mindazt, amit otthon magamnak is csak kínosan mertem bevallani.

Meg kellett tanulni, hogy véleményt, kritikát csak és kizárólag tények alapján fogalmazzak meg. A tényeket logikai sorrendbe kell állítanom, és akkor megcáfolhatatlanok lesznek. Az üzletben a tények az eredmények. Ráadásul üzletfejlesztésben mindezt a profitban igen egyszerűen lehet mérni. Ezért is nem erőltettem soha a pszichológiailag talán erős, de konkrét eredményekben megfoghatatlan „coach” irányt, hanem a tanácsadói nyomvonalon elindulva, az üzleti pszichológiát kezdtük el alkalmazni. De az fontos, hogy nem tudnak olyan pozitív vagy negatív kritikával illetni, amelyet magamnak már el ne mondtam volna, valószínűleg nem is egyszer.

Így aztán az üzletfejlesztések során rájöttem arra, hogy a legtöbb információt a kritikákból, annak megfogalmazásából lehet kapni. Azt is megtanulja az ember, hogy a céltalan energiaveszteség értelmetlen, ezért csak olyan üzleti partnerekkel érdemes hosszú távon tervezni, akik a személyiségünket kiegészítik. Van közös pont, de kellően eltérőek vagyunk egymástól. Egyvalamiben azonban nagyon egyformának kell lennünk: képesnek kell lennünk azonnali, nyers kritika megfogalmazására. És itt hangsúlyos az „azonnali” és a „nyers” jelző egyaránt, hiszen csak így van esély még időben a jó irányba terelni a dolgokat.

Cock_aprilAzért így is be lehet futni

A 3B életébe a mentori munkák mellett az első könyvünk megjelenése óta egyre több projekt is bekerült. Jönnek „elkerülhetetlen” felkérések is, amikor egy hosszú távú üzleti partner kér fel egy másik cégben végzendő munkára, ahol már a megbízók személyiségtípusunkhoz igazított kiválasztásának esélye lecsökken. Furcsa is a helyzet a mentori kapcsolatok után, hiszen ott akár több éves, intenzív együttműködés után is a partner habitusából adódóan igen heves viták alakulnak ki, amelyekben csak úgy száguldoznak oda-vissza a kritikák. Aztán másnap az üzlet kétszer olyan jó lesz, az üzleti gondolat, amely a vitát kiváltotta, jobbá válik, hiszen most aztán tényleg mindenki beletette a tudását, csak úgy nyersen. Ez egy rövidtávú megbízás esetén nyilván másként zajlik.

Számomra meglepő ma már, ha nem értelmes kritikát kapok. De azért előfordulnak olykor rövid kritikai megjegyzések. Persze, mindig emberközpontú vagy önmegvalósító megbízóktól, és naná, hogy mindig olyan területre vonatkoznak, ahol nekik semmi, nekünk pedig sok és mély tapasztalatunk van. De ezek nem rossz dolgok, hiszen a jövőre nézve azt is megtaníttatták velünk, hogy hosszú távú partnerség oltárán sem szabad mindenhol ott lennünk, még ha ez egy alapelv is volt a 3B ideológiájában.

Mi a követendő példa?

Talán úgy lehetne összegezni a kritikával kapcsolatos gondolatokat, hogy „egy elemzést mindenképp megér”, legalábbis az esetek jelentős többségében. De azt is véssük be magunknak, hogy nem minden kritika fontos, igenis van haszontalan, félelemből, rosszindulatból, komplexusból stb. fakadó kritikák, amelyek, ha nem vagyunk kellően felkészülve önmagunkból, akkor bizony károkat is okozhatnak. Ha csak egy napra engedjük magunkat elbizonytalanítani egy ilyen nem építő kritika által, már veszítettünk valamit.

Viszont arra is figyeljünk, hogy önértékelésünket el kell végezni, és azt időről időre meg kell teszteltetni a számunkra hiteles emberekkel. Talán elcsépelt már a gondolat – de legalább ide is eljutottunk –, de ha ismerjük a kritikus személyiségtípusát, akkor jelentős előnyben vagyunk annak megítélésében, hogy ez most egy megfogadni való gondolat, vagy egyszerűen csak lépjünk túl rajta.

Visszakanyarodva kicsit az indító gondolatokhoz, egyik leghatásosabb, elfogadott kritikusom a középiskolás magyartanárom volt. Már eleve úgy kerültem hozzá, hogy sok szavalóversenyen értem el sikereket, vagyis e téren nálam akkor senki nem lehetett okosabb. Aztán elhatározta, hogy felkészít egy nagy versenyre egy ironikus monológgal.

Négy héten keresztül tanultam egy egy oldalas szöveget, amelynek a lényege az volt, hogy egy kakas jelentkezik a cirkuszba oroszlánnak. Nagyon készül, már ordítani is tud, de a felvételin elmondják neki, hogy bár az ordítás nagyon rendben van és tényleg félelmetes a munkamennyiség, amit belefektetett, de sajnos nem tudják felvenni oroszlánnak, hiszen ő egy kakas. Tanárom minden részletet kidolgoztatott velem, már az elején utáltam a több órás kínlódásra menni hozzá.

Aztán értékesítőként, vezetőként döbbentem rá, mit is köszönhettem neki, azon kívül, hogy elérte a célját, és győzelemre vitte a monológot. Annyi kritikát, amennyit tőle kaptam, szerintem életemben nem „szenvedtem el”, de minden szavát értékeltem, és beépítettem az későbbi beszédeimbe. A hölgynek – számomra biztosan – nagyon fontos tulajdonsága volt, hogy: minden évben nyert díjat a tanítványával vagyis egyszerűen hiteles volt.