Bodrogközi Lászlóval, a Neuron frontemberével beszélgettünk a 2016-os piaci változásokról és a 2017-es lehetőségekről.

Hogyan foglalnád össze az IT-Telco piac 2016-os évének történéseit szakmai szempontból?IMG_1510rk

A piac több, egymástól jól elkülöníthető szegmensre tagolódott. Vannak a kifejezetten multinacionális cégek kiszolgálására specializálódott egyedi fejlesztő cégek, akik ún. “bodyleasinget” végeznek. Van benne üzlet, ez vitathatatlan, de úgy gondolom, hogy ezzel a megoldással a cég jövőjének építése, annak menedzselése folyamatosan esik ki a cégvezetők, tulajdonosok kezéből. Vannak olyanok, akik az államigazgatási területre koncentrálnak. Ők nem igazán tudnak a verseny szféra harcaiban részt venni, mert ahhoz teljesen más mentalitás szükséges. Egy cég pedig vagy egyikre, vagy a másikra tud fókuszálni. Aztán ott vannak a Neuron jellegű, saját termékeket fejlesztő, szolgáltatásokat kínáló piaci szereplők, akik konkrétan egyedi ügyfél igényekkel foglalkoznak. Ezek a vállalkozások általában kis méretben, kisebb létszámmal működnek, hiszen kvázi egy alkotó műhelyt működtetnek. Saját bőrünkön éreztük, hogy milyen erőfeszítésekbe tellett ezt a szerepkört kiépíteni, de mára a beruházások termőre fordultak.

Ha jól értem, akkor az IT-Telco piac tagozódik, és a hazai vállalkozások legsikeresebb útja a saját termékek fejlesztése. Hogyan állnak ehhez a változáshoz az ügyfelek? Hogyan értékelnéd a 2016-os ügyfél igényeket?

Több, fontos változást is lehetett tapasztalni a hazai ügyfelek gondolkodása terén. A multinacionális cégeknél egyre erősebb a jelenség, mely szerint a jó szakemberek elvándorolnak, külföldön folytatják szakmai pályafutásukat. Így észrevehetően egyre kevesebb kiemelkedő szakemberrel találkozni hazai környezetben a vevő oldalon. Ennek a folyamatnak ráadásul nem kedvez az a tény, hogy a fiatalok – vagyis az igazi szakember utánpótlás – is inkább a hazai cégeket részesítik előnybe karrierjük megkezdése szempontjából. Ennek persze több oka is van, melynek elemzése nyilván nem az én feladatom. De azt látom, hogy amíg folyamatosan munkaerőhiányról beszélnek a piacon, addig például a Neuron valóban a legjobb, kimelkedő tudással rendelkező fiatalokból válogatni tud. Büszke is vagyok a csapatomra!

Ez azt jelenti, hogy nehezebb a kommunikáció, az együttműködés az ügyfelekkel?

Inkább úgy mondanám, hogy ma már nem elég IT nyelven beszélgetni a partnereinkkel, még ha azok nemzetközi cégek is. Az IT cégek részéről a professzionális IT szakmai teljesítés mellett az üzlet megértése is elvárás ma már. És ez nem teszi könnyebbé egyébként a nem tudatos stratégiával működő cégek életét a piacon. Hiszen egy IT szakember nem feltétlenül érti és érzi az üzletet. De ma már nincsen más lehetőség, ezt a tudást is meg kell szereznie egy prosperáló IT cégnek. Ráadásul mi IT piaci szereplők tökéletesen tudjuk már, hogy a most még jól jövedelmező bodyleasing igen veszélyes, mert nem a céges tudást, hanem konkrétan az adott emberünk tapasztalatait, szakmai értékét vásárolják meg a vevők, Vagyis egy idő után az irányítás kicsúszik a kezünkből. Ezen túlmenően ahogy látják a nagy cégek, hogy a hazai vállalkozások elmentek ebbe az irányba, folyamatosan csökkentik a bérlés árát, kihasználják a kialakult verseny helyzetet. Illetve több cég arra jutott, hogy azt is látják, hogy nem szolgáltathatják ki magukat egy-egy beszállítónak így egyre többen saját fejlesztői csapatot építenek, még ha az elején ez nagyobb energia és pénz befektetést is igényel. Ez persze a nem megfelelő – speciális tudáson alapuló – HR stratégia nélkül sajnos ugyanúgy nagyon nehéz vagy lehetetlen.

Tehát a multik világában nagy a mozgolódás, taktikázás. Ez jellemzi a hazai vállalkozásokat is, ha a vevő oldalt nézzük?

Teljesen más a helyzet! Én úgy gondolom, hogy 2015-ben már elindult és 2016-ban komolyan felerősödött az a trend, mely szerint a hazai kis – és közepes vállalkozások valódi üzleti megoldásokat akarnak használni. Számukra már nem is értelmezhető, ha egy IT cég azzal érvvel, hogy az IT-nak túl kell látnia saját szakmai területén és meg kell értenie az üzletet. Náluk ez a két terület egybe van forrva! Ma már teljesen természetes, hogy az üzletfejlesztés és az IT kéz a kézben jár egymással. Persze nagyon kevés olyan IT cég van a piacon, aki erre az igényre érdemben tud reagálni. A Neuronnál is komoly energiát és pénzt fektettünk abba, hogy releváns üzletfejlesztési tudást szerezzünk. Általában a hazai vevők egy kicsis, nem túl magas szíinvonalon-, viszont kedvezőbbnek tűnő áron dolgozó IT cégggelk kerülnek először kapcsolatba. Az alapok kiépítésénél úgy gondolják, hogy ez jó megoldás, hiszen csak online szeretnék megjeleníteni magukat a legtöbb esetben. Aztán amikor a KKV fejlődésnek indul, és egyre több IT jellegű torlasz áll a siker útjába, akkor alakul ki a tanácstalanság. Hiszen az IT cégek általában kész szoftverekkel kereskednek. A kész terméket próbálják ráhúzni az összes megrendelő üzletére, de ezek a modern KKV-k ezt már nem „“eszik meg”, nem tudják alkalmazni.  Viszont konkrét üzletfejlesztést támogató IT stratégia kiépítésére nem akarnak vagy nem tudnak még költeni, így folyamatos elégedetlenség alakul ki a cégtulajdonosok körében, hiszen nem kapják meg azt az IT támogatást, amit elvárnak.

Milyennek ígérkezik a Neuron 2017-es éve?

Egyszerűen folytathatnám a legutóbbi gondolatsort. A Neuronnál 4 éve felismertük mindkét problémakört, így szakmai szempontból a fenti problémákra válaszokat adó stratégia és termékkör továbbfejlesztése volt a cél. 2016-ban megjelentek az első, szabad szemmel is jól látható sikert hozó megbízások. Vagyis úgy gondolom, hogy 2017-ben a már megkezdett utat kell még intenzívebben folytatni.  Nagy hangsúlyt fektetünk a kollégák szakmai képzésére, ami az említett okok miatt, az üzleti ismeretek elmélyítését is jelenti minden dolgozónk számára. Ezen kívül felépült az évek során a Neuron konzulensi csapata, akik már egyértelműen az üzleti oldalt képviselik, és üzletfejlesztési oldalról közelítik meg az ügyfeleket. Megvannak a konkrét termékirányaink, szóval én további komoly előrelépést várok a cégtől.

Milyennek ígérkezik 2017 az ügyfelek oldaláról, mit vársz az ügyfelektől?

Én azt látom, hogy a multinacionális cégek egyre inkább felismerik a piaci változásokban rejlő lehetőségeket. Már tavalyi is több megkeresés érkezett nemzetközi partnerektől, ahol nem egyszerű beszállítóként, hanem az online, social media vagy éppen az üzleti stratégia megalkotásában történő részvételre kértek ajánlatot a Neurontól.  Én ezt a folyamatot látom erősödni, és úgy gondolom, hogy egyre komolyabb partnernek tekintik a nagy cégek is a hazai kis vállalkozásokat. Persze azokat, ahol valóban megvan az üzleti és IT tudás is.

És a hazai vevők?

Úgy gondolom, hogy igen erős pozícióból indulunk ennél a vevő körnél. Az elindult projektek kapcsán jelentős növekedést és fejlődést várok az ügyfeleink eredményeiben. Úgy gondolom, hogy egyre több ügyfél számára lesz a mi tudásunk érték és ennek segítségével jelentősen tudják fejleszteni az üzletüket.

Milyen főbb fejlesztéseket terveztek 2017-re? Egyáltalán van-e konkrét üzletfejlesztési tervetek?

A Neuron konkrét stratégiával rendelkezik, amely megfelelő ügyfél- és projektösszetételt tartalmaz. Ez három területre osztható, ezek fejlesztése folyamatosan zajlik már 3 éve. Ha összegeznem kellene, azt mondanám, hogy természetesen a termékstratégiánk tökéletesítése és a csapat folyamatos fejlesztése álnak a fókuszban. Az ehhez szükséges üzletfejlesztési programokat már le is kötöttük erre az évre.

Mit tartasz a termékeitek közül 2017 sláger termékének, és miért?

Egyértelműen a Websoil Basic és Extra termékünket, melyek egy cég on-line stratégiájának kialakítását és megvalósítását biztosítják a vevőink számára.  Illetve a Software Takeover megoldásunkat, amely egy vállalatnál üzleti szempontból fontoskritikus, de jelenleg nem megfelelő hátterű szoftver átvétele és továbbfejlesztése, jogi és technológiai vizsgálat után, biztosítva az üzlet biztonságát és fejleszthetőségét.

Mit gondolsz összességében, milyen éved lesz üzleti szempontból?

A Neuron az elmúlt 3 évben jelentős erőforrásokat fektetett termék -és üzletfejlesztésbe. Azt gondolom, hogy 2017 minden szempontból kiemelkedő évünk lesz.