A Szerverház a tavalyi évben nem csak a jól hangzó szlogennel élve, hanem valóban komplexen átalakította értékesítési szervezetét. A 10 éves értékesítési csapat tagjai közül mindössze egy fővel hosszabbította meg a szerződését a cég, elsősorban új üzletfejlesztési céljai okán. 

Azt mondják, a „puding próbája az evés”, viszont az üzletben, no pláne akkor, ha milliárdos nagyságrendű bevételi elképzelésekről van szó, nem igazán illik ezt a frázist használni. De nyilván izgalommal várta mindenki az első év számvetését, hiszen a Szerverház nem csak egyszerűen csapatot épített a nulláról, hanem teljesen új alapokra helyezte a hardverkereskedelem módszertanát. Már csak azzal is, hogy akkor még nullkilóméteresnek mondott fiatalokkal töltötte fel a „kipróbált szakemberekkel” történő szakítás utáni űrt. Igazodva a modern elmélethez, a felvételnél a megfelelő szakmai alapokat, üzleti gondolkodást vizsgálva, elsősorban a leendő kolléga személyiségére épített a cég. Az IT terület a leginkább dinamikusan fejlődő gazdasági szektor, így az, hogy az adott helyzetben kinek, milyen meglévő lexikális tudása van, nem akkora jelentőségű, mint az, hogy legyen affinitása és leginkább akarata a folyamatos tanuláshoz. A tapasztalat persze sokat nyom a latban, de ez elsősorban inkább a menedzselésnél játszik szerepet. A cég vállalkozó szellemét – hívjuk ezt inkább konkrét üzleti stratégiának, mert hogy e mentén történt mindez – nagyon jól igazolta a jelentős üzleti profit területén, 2016-ban felmutatott előrelépés.

Az idei évben két fontos feladata van a Szerverháznak, az értékesítési területen. Az egyik a közel 15 éves, a cég szakembereinél meglévő tudásbázis a legkönnyebben átadható formába dolgozása, mely jelentős segítséget fog nyújtani az értékesítés számára a mindennapi munkában. A szakmai felkészítés így is igen erős a cégnél, de a szakmaiság utánkövetése a jövőben még fontosabb elemmé válik. A másik teendő, a megnövekedett piaci potenciál felkutatása és kiszolgálása okán a csapat további bővítése. Ennek első lépéseként a csapat 2 új kollégával bővült, így most már hazai kisvállalkozásokhoz „méltatlan” 10 fős értékesítési csapattal rendelkezik a cég. Az intenzív munka igen korán, már január másodikán elindult, mert a hardver területen nincs pihenés. A csapat értékesítési és ügyfélkezelési képességeinek fejlesztéséhez pedig a Szerverház speciális képzési programot vásárolt, mely a legújabb személyiség – és viselkedés alapú tudással ruházza fel a csapattagokat.