Fehérvári Zsolttal beszélgettünk, aki bemutatta azt, hogy milyen feladatokat lát el egy fejlesztő a Neuronnál, valamint elmondta azt is, véleménye szerint melyek azok az elengedhetetlen tulajdonságok ahhoz, hogy valaki jó fejlesztő lehessen.

Mi a feladata egy fejlesztőnek a Neuronnál, ha ezt általánosságban meg lehet fogalmazni?

A feladataink közé tartoznak a felmerülő új funkciók megvalósításával kapcsolatos alternatívák felderítése, későbbi fázisban pedig maga az implementálás is. Mindezek mellett a már meglévő megoldásokkal kapcsolatban is fordítunk időt felülvizsgálatra, ha pedig szükséges módosítjuk a szempontnak megfelelően (performancia, működési folyamat). Idesorolhatjuk még a napi szintű működés során észlelt hibák elemzését, illetve azok kijavítását is.

A megbízóval személyesen találkozol, vagy éppen már csak a fejlesztési, kivitelezési szakaszban csatlakozol a munkafolyamathoz?

Ez a kérdés projektfüggő. Telekommunikációs cégnél végzett feladatok esetén a projektmenedzser találkozik személyesen a megrendelőkkel, és az üzleti elemzők kommunikálnak az illetékesekkel. Bizonyos esetekben előfordul egy-egy telefonkonferencia a megrendelőkkel, amelyen részt kell venni. A projektek során felmerülő kérdések esetén mi közvetetten kommunikálunk a megrendelőkkel az üzleti elemzők segítségével.

A SCULPTECH BUSINESS PRODUCT DEVELOPMENT megoldás során a Neuron megfelelő IT hátteret alakít ki egy sikeres termék számára. Neked, mint fejlesztőnek mi a feladatod egy ilyen fajta üzletfejlesztés során?

Az a feladatom, hogy a megrendelő cégeknél bevezetendő termékünkben használt megoldások a vállalkozásoknál használatos folyamatokhoz, illetve a cégek termékeihez minél jobban illeszkedjenek. A funkciók implementálása során külön figyelmet fordítunk arra is, hogy a termékünk testre szabott legyen a megrendelő cég számára, s mindezt a legújabb technológiák segítségével, a legjobb minőségben végezzük.

A Neuronon belül is folyamatosan van üzletfejlesztés, ezzel neked milyen feladatod, lehetőségeid vannak?

Az üzletfejlesztést cégen belül nem definiáljuk feladatként, de ha bármilyen javaslat felmerül a napi munkánk során, azt bármikor jelezhetjük. Ebből is látszik, hogy a cég nyitott az észrevételeinkre. Úgy gondolom nagyon hasznos az, hogy mi, mint munkavállalók is megoszthatjuk a véleményünket, amivel hozzájárulhatunk a cég fejlődéséhez.

Úgy tudom, hogy Ti a Neuronnál eléggé egymásra vagytok utalva, hiszen nem multi cégeknél ez a jellemző. Mennyire nehéz, esetleg stresszes az, ha fiatalabb kollégákkal dolgozol, és ők tőled várják a megoldást? Vagy épp idősebbekkel, és Te adod nekik a tanácsokat?

A csapatban a kezdő kollégákkal napi szinten dolgozunk együtt, akik olykor-olykor elakadnak egyes problémák felmerülése esetén. Számomra nem jelent terhet az, hogy segítsek egy ilyen esetben, sőt szerintem éppen ellenkezőleg, pozitív hatással van a csapatmunkára.

Melyik számodra a legkedvesebb Neuron „termék”, illetve melyek tartalmazzák a legnagyobb szakmai kihívásokat?

Ha a termékek közül kellene választanom a Bájtment emelném ki, azonban ez magában foglalja a már meglévő két megoldásunkat is. Szakmai kihívást tekintve pedig minden rendszerünk tartalmaz valamilyen szempontból szakmai kihívást, hiszen mindig valami újat alkotunk, amely során értékes tapasztalatot is szerezhetünk. Az előbb említett Bájtmen rendszerrel kapcsolatban is meg tudnám említeni a már meglévő funkcionalitással rendelkező rendszereink integrálását egy új, más célra is használható alkalmazás formájában. A folyamat során felmerültek ezzel a sajátossággal kapcsolatos nehézségek is.

Mennyire fontos egy fejlesztőnek, hogy kreatív legyen a munkájában? A Neuronnál megadják a paramétereket, és hagyják hogy alkoss, vagy inkább egy konkrét tervet kell véghez vinned?

A kreativitás szerintem a legfontosabb jellemzője egy kiváló fejlesztőnek. A mindennapi munka során számtalanszor előfordulnak olyan esetek, amelyek során csak a harmadik vagy negyedik megoldási alternatíva éri el a kívánt eredményt, ezért szükséges egy problémát vagy feladatot több oldalról is megközelíteni, amelyhez kreativitás szükséges. A második kérdés függ attól, hogy cégen belül melyik projekten dolgozunk, a termékek fejlesztése esetén csak a paraméterek adottak, minden mást saját elképzelésünk szerint határozunk meg. A telekommunikációs projekteken is hasonló a helyzet azzal a kis eltéréssel, hogy a megoldást mi nyújtjuk, de a megrendelő jóváhagyása is szükséges.

Melyik projekt volt eddig szakmailag a legnehezebb, és hogyan sikerült a feladatot véghezvinni?

Nem lehet különbséget tenni az egyes projektek között, hiszen egy kis projekt is tartalmazhat szakmai kihívást, illetve egy nagy projekt is lehet egyszerű, ha egyik lépése sem tartalmaz újdonságot. Számos projektet meg tudnék említeni, amely valamilyen kihívás miatt kiérdemelné a címet. Az egyik ilyen nagyobb projekt egy már meglévő selfcare alkalmazás átalakítása jelentette, amelynek eredményeként az üzleti ügyfelek is elérhették a funkcionalitást.

Nagy téma az IT területen a munkaerőhiány. Mi erről a véleményed?

A kérdést két oldalról is meg lehet vizsgálni. A munkavállaló oldalról nézve, ha megvan a szakmai tudásod, akkor nagyon könnyű elhelyezkedni jelenleg az IT területen pontosan a munkaerőhiány miatt. A másik oldalon pedig a munkáltatók állnak, akiknek nagyon meg kell becsülniük a jó szakembereket, és biztosítaniuk kell ezen munkavállalók számára a megfelelő környezetet, hogy minőségi munkát tudjanak végezni.